Advent az iskolában 2021

Hinni

Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldelőben.

Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.

                                           Szabó Magda

 

Intézményünk hagyományőrző jelleggel évről évre megrendezi a karácsonyvárás meghitt ünnepét. Az ünnepre hangolódás jegyében pedagógusaink ízléses dekorációkkal ünnepi díszbe öltöztetik az iskolát, betlehemet állítanak fel a bejárat mellett, minden osztály feldíszíti a saját kis karácsonyfáját. Diákönkormányzatunk jótékonysági akció keretében ajándékgyűjtést szervezett abból a célból, hogy a nehéz sorsú gyermekek számára is szebbé tegyék az ünnepet.

A korábbi években mindig a fűtött épületben, vagy a templomban tartottuk az adventi, karácsonyi rendezvényeket. Az idén rendhagyó módon külső helyszínt választottunk azért, hogy ezáltal is óvjuk egymás egészségét. 

A műsorban az iskola tamburazenekara két dalt adott elő.

A dalok címe:

- Mir (magyarul: béke),

- majd a mindenki által jól ismert örökzöld karácsonyi ének, a Jingle bells dallama csendült fel.

Felkészítő: Tanai Marcell István és Trojkó Zsolt

A tamburásokat a 4. osztályosok betlehemes jelenete követte.

Felkészítő: Pinterics Attiláné

 

A videók a hivatkozásra kattintva letölthetők.

 

 

Kapcsolódó galéria

Advent az iskolában 2021

Pályázatok

MFP_logó
okosan a pénzzel
ESZA
Ökoiskola
bga_alap_logo
Bazisiskola
csodaszarvas
Tehetségpont
Hrvatski glasnik
www.hr