LEP 8. osztály a Fővárosi Nagycirkuszban - 2025
.jpg)
2025. november 20-án, csütörtökön, nyolcadikosaink Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban LEP programon vettek részt, mely az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét varázsolta a közönség elé a „ Holle anyót”, ami igazi karácsonyi élmény- ajándék volt tanulóink számára.
„Cirkuszi mesedarab üzenete, hogy legyél nyitott a másik tulajdonságaira és igazságára, figyeld meg és értsd meg a másik igazságát is, találd és lásd meg abban a jót, építsd be magadba, majd ezután állj ki a magad igazáért. Az egymásra nyitott, az egymást elfogadó figyelem és szeretett jobbá teszi a világot.”
8 osztályosainknak még az előadás előtt elsétáltak a Váci utcán át a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra, onnan földalattival a Városligetbe. A fővárosi barangoló séta során kísérő volt Pusztai Boglárka, iskolánk egykori tanulója, aki Budapesten egyetemi hallgató és a nyolcadikos Pusztai Ádám nővére.































