Zalai Kincskereső Verseny - 2025
Zala Vármegye Önkormányzata a Zala Vármegyei Értéktárral karöltve minden évben megrendezik a Zalai Kincskereső versenyt. Négyfős csapatok jelentkezését várják, a verseny általános iskolások és középiskolások kategóriájában zajlik. Iskolánkból két csapat indult az első fordulóban a hetedik osztályból és egy nyolcadikos csapat is kitöltötte az online küldött feladatlapot. A verseny témája a hungarikumok voltak, fókuszban Zala vármegye értékeivel.
Több alkalommal indultunk ezen a megmérettetésen és most először fordult elő, hogy az általános iskolások között a Kőrösi Kristóf, Nagy Ákos, Pusztai Ádám és Zadravecz Zorán alkotta Zalai Szarvasbikák ötödik helyen végezve bejutottak a megyei döntőbe.
A második forduló már Murakeresztúron zajlott, megrendezésére 2025. április 9-én került sor. Kristóf helyett Tkálecz Boglárka vállalta a megmérettetést. A verseny szabályai szerint egy általános és egy középiskolás csapatot sorsolnak össze, akiknek együtt, vállvetve kell versengeniük az országos versenybe jutást jelentő első helyét. A mi csapatunk a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium diákjaival került egy csapatba. A feladatok középpontjában a német és horvát nemzetiségek valamint a Mura élővilága állt. A versenynap végén lehetőségünk volt ellátogatni Zrínyi Újvárba. Nagyon szoros versenyben a Zalai Szarvasbikák a második helyen végeztek. Elkeseredésre azért nem lehetett okunk, mert egy 100 000 forint értékű „mini” osztálykiránduláson vehettek részt diákjaink, melyre június 14-én került. A Gosztola Gyöngye Hotel szervezésében ellátogattunk Szentgyörgyvölgyre Csótár Rezső fazekas műhelyébe, megnéztük a veleméri templomot, Szlovéniában a dobronaki Orchidea farmot. Köszönjük, hogy a hotel egy ebédre is vendégül látott minket.
Felkészítő pedagógus: Nyáriné dr. Aleksza Magdolna