Iskolatörténet

„Svaka je škola hram znanja.

Svaki je razred prozor u svijet.

Svaka je knjiga, deblja il’ tanja

Latica koja čini najljepši cvijet”.

/Đački rad/

Az első iskola Tótszerdahelyen 1870-ben épült, melyben 1925-ig folyt oktatás. Nagyanyáink elmondása szerint ez az épület a régi templom épülete volt. Az iskolának két tanterme és három tanítója volt. Az első tanítók kántortanítók voltak. Közülük Sinkovich Dénes (1880-1881) és Mátten Mihály (1891) neve maradt fenn. 1911-ben az iskola tanítói voltak Albeck Gyula és Henlein János. Előttük Veizer Vilma tanítónő oktata a gyerekeket. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Albeck tanító urat behívták katonának, így a helyi iskolában helyette Magyar Mariska oktatta a gyerekeket. Ebben az évben a két tanteremben 249 tanuló tanult. A második világháború alatt az oktatás megszakításokkal folyt. 1929-től a tótszerdahelyi iskola a Fedák kúriába költözött. Ettől az évtől az igazgatói teendőket Nádassy Ferenc tanító látta el. 1930-tól kántorként is tevékenykedett a faluban. 1934-ben az iskolának négy tanterme és négy tanítója volt. Nádassy igazgató mellett Tóth N. Viktória, Balogh Ágnes és Nagy János oktatta a tanulókat. 1943-ban Nagy János tanító úr helyére Hermann Nándor került. Ekkor a tanulók létszáma 210 volt. 139 tanuló az alsó és 71 a felső osztályokban. Tótszerdahelyen ebben az időben a lakosság szinte teljes mértékben horvát nemzetiségű volt. A horvát nyelv oktatása a faluban az ötvenes években kezdődött el. Az első horvát nyelvet oktató pedagógus a Baranyából érkező Jakobovity Béla volt. Fekete Imre tanító feleségével 1948-ban érkezett a faluba. A horvát nyelv oktatása 1951-ben kezdődik, kezdetben ötödik osztálytól, majd harmadik osztálytól és fokozatosan vezetik be minden osztályba.

1959-ben érkezik Hercegszántóról Blazsetin István tanító, aki élete végéig nagy energiát fektet a horvát nyelv oktatásába. 1960-ban a tótszerdahelyi általános iskola igazgatója Fekete Imréné. Ez idő tájt a tanulói létszám 200 körül van és az oktatás alsó tagozatban tanterem hiányában délelőtt és délután folyik.

 

A hetvenes években felmerül egy új körzeti iskola építésének ötlete. Ennek megvalósításáért küzdött Blazsetin István tanár úr. Megérte a fáradságot, az 1975/1976-os tanévet már az új iskolában kezdhették a diákok és nevelőik. A Zalai Hírlap így mutatta be akkor iskolánkat: „Az iskola a kanizsai járás egyik legmodernebb oktatási intézménye. Az oktatás nevelés feltételei adottak. 465 tanuló ideális környezetben tanul. Nagyon fontos, hogy az itt tanuló horvátgyermekek magas színvonalon sajátítják el anyanyelvüket, a horvát nyelvet.”

Az új körzeti iskolába négy faluból járnak tanulók (Tótszentmárton, Molnári, Semjénháza és a helyi diákok). A hetvenes, nyolcvanas években az iskolából kikerült egy új értelmiségi generáció, akik visszatérve tanárként, tanítóként oktatják a diákokat.

Az 1999/2000-es tanévet a tanulók a felújított iskolájukban kezdték el. Az iskola nevet kapott: Zrínyi Katarina Általános Iskola lett. Az ünnepségen a felújított intézményt Göncz Árpád, az akkori köztársasági elnök avatta fel. Hamarosan az iskola elnyerte a minőségbiztosítási IIASA SHIBA díjat. A Zrínyi Katarina Általános Iskola napjainkig nemzetiségi iskolaként működik, melyben a horvát nyelvet a tanulók első osztálytól nyolcadik osztályig tanulják. 2000 óta tesvériskoláink a horvátországi Zadari Egyetem és a ligetvári /Draškovec/ általános iskola.

Az iskola igazgatóinak névsora:

1975 – 1984            Fekete Imre

1984 – 1994            Blazsetin István

1994 – 2005            Tislér Jolán

2005 – 2019            Tislérné Biskopics Mária

2019 -                       Trojkó Zsolt

 

 

Készítette: Ádámné Mihovics Ilona

az intézmény pedagógusa

Pályázatok

MFP_logó
Ökoiskola
csodaszarvas
okosan a pénzzel
Tehetségpont
ESZA
Bazisiskola
bga_alap_logo
www.hr
Hrvatski glasnik